A falu határában, az Aranyos-hegyen egy kőkorszaki település nyomait tárták fel a régészek, a Hegyes nevű helyen pedig sáncokkal védett földvár volt. A mai települést 1332-ben említi először a pápai tizedjegyzék. A falut több megpróbáltatás is érte az évszázadok során: 1658-ban a törökök égették fel, 1719-ben pestit pusztított, 1836-ban és 1853-ban tűzvész volt. 1848. május 30-án itt hirdették meg Háromszék küldöttei a népfelkelést.

Református temploma a 15. század végén épülhetett, valószínűleg egy korábbi épület helyére. Az 1600-as évek második felében építették át. Az 1836-os tűzvész annyira megrongálta, hogy csupán néhány reneszánsz emlék maradt meg belőle. A középkori várfal egy része ma is áll. Érdemes megtekinteni a reneszánsz szószéket, a Damokos család két tagjának sírkövét 1600-ból. A faluban több nemesi udvarház is található. Felsőcsernáton utolsó házai után áll a csernátoni Csonkatorony, amelyet Ika várának is szoktak nevezni. A vár valószínűleg a 14. században élhette fénykorát és feltehetőleg a közösség építhette. Eredetileg még egy torony, egy 200 méter hosszú és 10 méter széles vetélő alakú várfal is állhatott, de ezek nem maradtak meg.

Az alsócsernátoni Damokos család legkorábbi őse Nyujtódi Simon volt, aki a 14. század második felében élt. Az alsócsernátoni református templomban található fehérmárvány asztalt a család adományozta. Az 1630-as években Mikó József özvegye, Macskásy Ilona ifj. Damokos Tamás csíki főkirálybíróhoz ment feleségül, így a csíkszeredai Mikó-vár a Damokos-családhoz került. Ifj. Damokos Tamás részt vett II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratában, ahol fogságba esett és csak kilenc év múlva tudott hazatérni. Akkor már felesége elhunyt és a várat is eladták. A 19. században a családban találunk törvényszéki elnököt, jogászt, országgyűlési képviselőt és minisztériumi tanácsost is. Jókai Mór erről a családról mintázta a Damokosok című regénye szereplőit.

A kúria késő reneszánsz kori alapokra épült. Az 1802-es és az 1830-as földrengések után Damokos Ferenc és felesége, Tompa Terézia rendelte meg a munkálatokat. Az épület így 1831-ben nyerte el a ma is látható, elegáns klasszicista külsejét. Minden bizonnyal ekkor épült a négy oszlopra támaszkodó, előugró tornác is. Az 1896-os milleniumi emlékévben parkosították, fenyőfákat, díszbokrokat ültettek és virágágyásokat alakítottak ki.

Államosítást követő időszak

Az 1949-es államosítás után gabonaraktárként, szülőotthonként, alkalmi munkások szálláshelyeként és disznóhizlaldaként is használták. A kúriát körbeölelő parkot nagymértékben elpusztították. 1973-ban id. Haszmann Pál tanító ötlete volt, hogy tájmúzeumot hozzanak létre benne. Azóta is ennek, a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó múzeumnak és a köré szerveződött népfőiskolai mozgalomnak ad otthont az épület. Az 1990-es évek első felében teljesen felújították az udvarházat. Ekkor kerültek elő a vakolat alól a nagyon szép, késő reneszánsz stílusú faragott kő ajtó- és ablakkeretek. Szép kidolgozású akantuszleveles díszítés látható rajtuk. Egy 1727-es datálású faragott kőkeret is előkerült, ami a kisborosnyói Tompa-kúria faragott kőtornácának ajtóbélletével mutat nagyon szoros hasonlóságot. Ezeket a múzeum kőtárában lehet megtekinteni. A mai ajtó- és ablaknyílászáróit a 19. században készítették, a főbejárati ajtó egy budapesti műhelyben készült szecessziós stílusban. A ma Haszmann Pál Múzeum kertjébe áttelepített székely házak, székely kapuk, vízimalom, a székely népi építészeti örökség egy-egy jellegzetes típusa adja a skanzen jelleget.