A falut először 1217-ben említi oklevél, kiemelve a bihari vár székely fegyvereseit. A település első birtokosa a Gutkeled nemzetségből való Dorog fia Péter volt. A Dorogok a 14. század végéig birtokolták a települést. A 15. század elején a Zólyomi család kezébe került, akik 1417-ben már vásárjogot is szereztek a falunak. A század második felében engedélyt kaptak rá, hogy az Ér egyik szigetén fa- vagy kővárat építsenek. Az 1517-ben elpusztult, majd újjáépített várat 1661-ben a törökök foglalták el. Evlija Cselebi török krónikás is megemlíti a települést útleírásában. A vasvári békében elrendelték a vár lebontását, majd 1665-ben fel is robbantották. A 17. században került a Rákócziakhoz, majd végül a Dietrichstein grófi családhoz. A megmaradt kőanyagot felhasználták a Stubenberg-kastély és a római katolikus templom építéséhez. A barokk templomot 1764–1768 között építtette gróf Johann Dietrichstein földesúr. A falu nevezetességei közé tartoznak a székelyhídi borpincék, hiszen ezen a vidéken már a 16. század végétől kezdve borászattal is foglalkoztak. A Bor útján végigsétálva több mint 200 számozott borpincét láthatunk, közülük több az 1790-es években épült.

A család eredetileg Stájerországból (mai Ausztria területe, Graz székhellyel) származik, első írásos említése a 12. századból való. Két ilyen régi család van Stájerországban, a Stubenbergek és a Herberstein család. A Stubenbergek támogatták gazdaságilag a Habsburgokat, ezért nemesi címet kaptak, így a 15. századtól grófi rangot viseltek. A 16. században Luther Márton érkezésekor a Stubenberg család egy része átkeresztelkedett protestánsnak. Az átkeresztelkedést nem fogadta örömmel a császár, ezért az összes protestáns nemest megfosztotta tulajdonaitól és el kellett hagyniuk az országot. Így a Stubenbergek egy része is kivándorolt más német államokba. A császár viszont kötelezte azokat, akik megmaradtak katolikusnak és ott maradtak Stájerországban, hogy támogassák az elköltözött protestánsokat. Érdekesség, hogy a család egyik tagja, Ulrich von Stubenberg a keresztes háborúkban is részt vett, Damiettában, egy egyiptomi kikötővárosban vesztette életét.

Magyar vonatkozásban elmondható a családról, hogy két tagja, báró Wolf(gang) és Johann Wilhelm Stubenberg az 1655-ös országgyűlésen nyertek honosítást. 1784-ben Stubenberg néven volt jegyezve a székelyhídi birtok, melynek kastélya házasság révén, gr. Anna Saurau hozományaként került Christian Stubenberghez. Az 1800-as évek közepétől felvirágoztatták.

A 17. században a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverését követően a birtokot több császárhű család is megkapta. Közülük a Dietrichstein grófi családot kell kiemelnünk. Id. Josef Dietrichstein Mária Terézia kamarása volt, s fia, József már ideköltözött és kastélyt építtetett a 18. század közepén. A nyugati szárny egyszerre épült a templommal. A bejárat fölötti grófi címeren az 1768-as dátum áll, minden bizonnyal ekkor fejezték be az építkezést. A kastély udvar felé néző oldalán boltozatos folyosó és timpanonos kocsifelhajtó található. A grófi család a folyosó templom felőli végéből közelíthette meg a zárt karzatot, s onnan hallgathatta a misét. A szájhagyomány szerint a kívülről táplálható fehér majolika kályhák a bécsi Burgból származnak. A birtok házasság révén került a Stubenberg grófi családhoz. Az új tulajdonos hatalmas magtárat építtetett 1840-ben. Az északi oldalon 1906-ban egy új szárnyat építettek, merőlegesen a barokk kastélyra. A domboldalban való elhelyezkedéshez igazodva a főútra néző homlokzat emeletes, míg az udvarra néző földszintes. Az épülethez egy üvegezett narancsház, télikert tartozott, ami ma még romosan is lenyűgöző látvány. A kastély körüli parkban hagyásfák (vagyis egy erdőterület fáinak kivágása során meghagyott, egymagában álló, hasznos gyümölcsöt termő fa), mocsári tölgyek, kőrisek és egzotikus fajok is megtalálhatóak. A kőkutas medencék, szobrok, lugasok közül mára csak egy félig kiterjesztett szárnyú sas szobra látható egy medence fölött, a főtérre néző oldalon.

Államosítást követő időszak

Az utódok közül többen elestek a II. világháborúban. Ernst Stubenberg, a legutóbbi tulajdonos birtokon nőtt fel, de gyermekei már nem ott születtek. A második világháború után brit hadifogoly volt, majd 1946-ban tért vissza Ausztriába. Az államosítást követően a kastélynak sajnos tipikusnak mondható sors adatott. A régi szárny értékes kályhái, a bútorok eltűntek, a festmények nagyrészét kivágták az értékesebbnek gondolt keretekből és eldobták őket. A kastélyt magtárként használták, a könyvtár könyveit kiszórták, zúzdába vitték. 1954-ben itt nyitották meg az Érmellék első középiskoláját. A park területén új házakat, épületeket emeltek. A Stubenberg-leszármazottak nem kapták vissza a kastélyt. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elvetette a kérelmüket, azzal az indokkal, hogy Románia belépése és az európai uniós csatlakozási szerződés aláírása sokkal később történt, mint a legutóbbi Stubenberg-örökös elhunyta és az ezáltali örökösödés. 2010-ben, hosszas pereskedés után a városi tanács átadta a kastélyt 49 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Jelenleg egyik szárnyban gyermekotthon működik, másik szárnyát szeretnék az idegenforgalom számára elérhetővé tenni.