Ez a vidék már a bronzkorban is lakott terület volt. A régészek megtalálták a település temetőjét, az urnasírokból Kr. e. 2500–1100 közötti időszakra datálható leleteket tártak fel. Ezek alapján egy különálló bronzkori kultúrát tart számon a történettudomány. A mai falu első írásos említése 1263-ból való. Ekkor Moys nádor birtokaként tartották számon. A 15. század közepén a Zólyomi család birtokaihoz tartozott, a következő században pedig a Makó családéhoz, s végül Varkocs Tamás kapta meg. A 18. században és a 19. század első felében számos tulajdonosa volt, többek között a Fráter, Fényes és Szentjóbi Szabó család. A református templom valószínűleg a 12–13. században épülhetett. Többször átépítették, 1556-tól használja a református gyülekezet.

A család őse, Csipkés Mihály városi tanácsos volt Komáromban a 17. század első felében. Fia, György 1628-ban született, majd számos európai egyetemen tanult. Híres debreceni teológus professzorként és lelkészként prédikációkat, kommentárokat, halotti beszédeket, de asztrológiai ismeretterjesztő könyvet és magyar, héber, angol nyelvtankönyveket is írt. Ő fordította a „debreceni Bibliát” vagy másnéven a „bujdosó Bibliát”. Az ellenreformáció és a Habsburg katolikus cenzúra 3000 példányát megsemmisítette, a megmaradt példányokat pedig a kiadás után 70 évvel juttatták el a hívekhez. A bibliafordító professzor fia, Komáromi Csipkés (II.) György a város igazgatásában és Debrecen városi rangjának elnyerésében játszott fontos szerepet. A hagyomány a szatmári béke „nagyköveteként” tartja számon, mert az ő házában fogalmazták meg a dokumentumot. Komáromi (III.) György idejében, 1723-ban már Ottomány lett az uradalom központja és a család lakhelye is. Az itteni birtokot egyes források szerint Bernáth Gábortól vásárolta, akinek debreceni tanácsnok apja még a századforduló előtt tett szert e birtoktestre.

Komáromy (II.) György, egy gazdag debreceni család sarja, a 18. század második felében, 1752 körül kezdte el építeni az udvarházat. Az épület 50 méter hosszú, 10 méter széles és teknőboltozat fedi. A 19. század közepén a család Várady Szabó Lajos, debreceni kereskedőnek adta el, egyéb ingatlanokkal együtt. Várady nem sokáig mondta a sajátjának, mert túladott rajta. A Jasztrabszky családtól majd Lovass István katonatiszt birtokába került. Ő 1938-ban adta el a Román Államnak.

Államosítást követő időszak

A második világháború után TSZ működött az épületben, majd óvodát rendeztek be. A rendszerváltás után szociális otthonként használt kúriának az állapota folyamatosan romlott. A felújításra 2007 és 2013 között került sor, így az udvarháznak és a hozzá tartozó cselédszállásnak is új funkciót adtak. Ma színes kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók. A történeti rész Ottomány legfontosabb történeti emlékeit mutatja be, de az épületben, Ottomány és a Komáromi család történetét bemutató tárlat is helyet kapott. A 19. századi kúriák anyagi kultúráját, berendezéseit, hangulatát is átélhetjük a freskókkal díszített, szépen felújított és korabeli bútorokkal berendezett helyiségekben. A kúria parkjában rendezvényeket is szerveznek, egy tágas rendezvénysátor áll az érdeklődők rendelkezésére.